Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Buday Ádám fotóblogja Apró-cseprő…

2008. október 24.

Fahumor

Filed under: Formák,Pentax K20D — sirbuday @ 21:24

Filed under: Formák,Növények,Pentax K20D — sirbuday @ 21:17

Májmoha (Preissia quadrata)

Filed under: Makrók,Növények,Pentax K20D — Címkék: , , , — sirbuday @ 18:00

2008. október 22.

Filed under: Más-kép(p) — sirbuday @ 15:54

2008. október 20.

Emlékmű

Filed under: Pentax K20D,Story — sirbuday @ 22:16

Nézelődő

Filed under: Pentax K20D,Story — Címkék: — sirbuday @ 22:15

Topán

Filed under: Pentax K20D,Story — Címkék: — sirbuday @ 20:50

Kép egy albán falu széléről 2008-ból.

Yukka

Filed under: Formák,Növények,Pentax K20D — Címkék: , , , — sirbuday @ 20:48

2008. október 4.

Juhsajt by Albánia

Filed under: Állatok,Pentax K20D,Story — Címkék: , , , — sirbuday @ 14:15

Nos a juhsajt kiindulási állapota a juh. Legalábbis Albániában még biztosan. A hatalmas hegyi réten, ahol több napot sátoroztunk, volt a pásztorok szállása egy jól védhető (farkasok!) részen.
A birkákat minden reggel megfejték, majd kihajtották őket a rétre legelni, ahonnan csak estefelé tértek vissza. A gyapjuk a magyarországi viszonyokhoz képest sokkal tisztább, már-már hófehér, a hegyoldalról nézve mint fehér gombócok bóklásztak a sátraink körül, ha aznapi útjuk arra vezetett. A legerősebb kos színes szalaggal volt megkülönböztetve 🙂

A tejet nagy edényekbe gyűjtötték, majd oltószerrel keverték össze és felmelegítették. A meleg tej egyészen csodálatos ízű volt – egyáltalán nem volt birkaszaga vagy íze. Ezt a pásztorok is itták, de nyilván nem tudnak napi több 10 liternyit meginni, így a feleslegből sajtot készítenek. A megaludt, majd leszűrt tejfehérje takarosan megkötött hófehér kendőkben száradt az egyik kalyiba gerendáira akasztva.

A kiszáradt, szikkadt sajtok egy részét erősen besózták, ezek hátul, egy nejlonnal bélelt ládában sós lében áztak, a többség – natúr formában csak egy csipetnyi sót kapott a tetejére, és a szabad levegőn száradt polcokon. (Erről a szürkés sóról eleinte azt hittük, koszos a sajt, de a pásztoroknak már lehetett némi tapasztalatuk, mert azonnal mondták, hogy az só…) Természetesen kaptunk kóstolót – és bár nagyon tartottunk valami betegségtől – de elfogadtuk. Én ittam a tejből is, ettem mindkét sajtból, de még csak hasmenésem sem lett. Végül annyira felbátorodtunk, hogy két egész sajtot is vettünk, (érzésre olyan két kiló körüliek lehettek és 2 euróba került egy darab), ami kellemesen változatossá tette a konzervre illetve zacskós szárított kajákra beállított étrendünket.

És végül vendéglátóinkról néhány kép (a kisfiú az egyik pásztor unokája, aki csak a nyári szünetet tölti itt):

Páncélfenyő

Különleges magashegyi nyitvatermő faj, a Balkán-félszigeten nagy területen de szűk klimatikus viszonyok között, kb. 1200 méter felett fordul elő.
Az idős példányok kérge jellegzetes pikkelyszerű (lásd az 1 és 2. képen), tűi merevek, szúrósak, élénkzöldek. A termős tobozok fiatalon barnáslilák, éretten világosbarnák lesznek, nem esnek szét.
Fája erősebb a közeli rokon feketefenyőénél, a tüzet is jobban bírja állítólag. A mészkőszirtek oldalain álló, hatalmas, szelektől megtépázott, meggyötört koronájú példányok szinte mind remek fotótémát nyújtanak.

Powered by WordPress