A keresztény művészetben néha igen realisztikusan ábrázolták egy-egy szent (vértanú) halálát. A bal oldali kép Bulgária leghíresebb és legszentebb kolostorának, a Rilai kolostornak egyik falán látható, sajnos nem tudom kit fűrészelnek éppen ketté… A jobb oldalon Szent Szerapion (San Serapio) halála (✝1240) látható, róla itt lehet olvasni: https://en.wikipedia.org/wiki/Serapion_of_Algiers
Nos a juhsajt kiindulási állapota a juh. Legalábbis Albániában még biztosan. A hatalmas hegyi réten, ahol több napot sátoroztunk, volt a pásztorok szállása egy jól védhető (farkasok!) részen.
A birkákat minden reggel megfejték, majd kihajtották őket a rétre legelni, ahonnan csak estefelé tértek vissza. A gyapjuk a magyarországi viszonyokhoz képest sokkal tisztább, már-már hófehér, a hegyoldalról nézve mint fehér gombócok bóklásztak a sátraink körül, ha aznapi útjuk arra vezetett. A legerősebb kos színes szalaggal volt megkülönböztetve 🙂
A tejet nagy edényekbe gyűjtötték, majd oltószerrel keverték össze és felmelegítették. A meleg tej egészen csodálatos ízű volt – egyáltalán nem volt birkaszaga vagy íze. Ezt a pásztorok is itták, de nyilván nem tudnak napi több 10 liternyit meginni, így a feleslegből sajtot készítenek. A megaludt, majd leszűrt tejfehérje takarosan megkötött hófehér kendőkben száradt az egyik kalyiba gerendáira akasztva.
A kiszáradt, szikkadt sajtok egy részét erősen besózták, ezek hátul, egy nejlonnal bélelt ládában sós lében áztak, a többség – natúr formában csak egy csipetnyi sót kapott a tetejére, és a szabad levegőn száradt polcokon. (Erről a szürkés sóról eleinte azt hittük, koszos a sajt, de a pásztoroknak már lehetett némi tapasztalatuk, mert azonnal mondták, hogy az só…) Természetesen kaptunk kóstolót – és bár nagyon tartottunk valami betegségtől – de elfogadtuk. Én ittam a tejből is, ettem mindkét sajtból, de még csak hasmenésem sem lett. Végül annyira felbátorodtunk, hogy két egész sajtot is vettünk, (érzésre olyan két kiló körüliek lehettek és 2 euróba került egy darab), ami kellemesen változatossá tette a konzervre illetve zacskós szárított kajákra beállított étrendünket. (A bejegyzés a régi honlapom 2008-as bejegyzése alapján készült.)
Zárvatermők > kétszikűek > boglárkafélék > Ranunculus reptans
Kimondottan apró, alig 5-6 cm magas boglárkaféle. Mindig vízközelben találkozhatunk vele, kedveli a vízpartokat, a nyílt iszap- vagy homokfelszíneket, jellegzetes pionír faj. Levele 1-2 mm széles, keskeny, lándzsás. Hosszú, akár fél métert is elérő indákkal terjed, ezek a levélcsomóknál legyökereznek, ideális helyen akár sűrűbb gyepet is képezhet. Magyarországon jelenleg nem fordul elő, bár vándorló vízimadarak lábán vagy csőrén szállított apró magjai révén akár hazánkban is megjelenhet. Neve alapján összetéveszthető a nálunk is élő, gyakori kúszó boglárkával (Ranunculus repens), de ez jóval nagyobb termetű és más habitusú – bár szintén vízközelben élő faj. (A képek Norvégiában készültek.)
Ízeltlábúak > soklábúak > ikerszelvényesek > karimás ezerlábúak > Polydesmidae > sárganyakú ikerszelvényes (Polydesmus collaris)
Zárvatermők > egyszikűek > vízijácintfélék > közönséges vízijácint (Pontederia crassipes)
Ízeltlábúak > rovarok > lepkék > szövőlepkék > Eriogaster arbusculae
Magashegyi lepkefaj, csak az Alpok egyes részein, illetve Skandináviában fordul elő, az adatok alapján általában 1700 és 2500 m közötti magasságban figyelhető meg. Hernyói főként az ilyen magasságban található törpecserjéket (fekete áfonya, törpefűz, törpenyír) fogyasztanak, a lárvák kezdetben még sötét színűek, majd átalakulnak barnás alapszínűvé. A közös hernyófészket, amiből csak táplálkozni, illetve napozni járnak ki, a bábozódás előtt hagyják el. Bábja igen kemény és más lepkéktől eltérően az állat akár évekig ebben az állapotban maradhat. A tavasszal kikelő lepkék csak egy-két hétig élnek, ez idő alatt már nem is táplálkoznak (szájszerveik csökevényesek). Magyarországon nem fordul elő, így hivatalos magyar neve sincs, de leginkább alpesi gyapjasszövőnek lehetne hívni.
Pézsmatulok fotózáshoz azért egy nagyobb objektív és több idő/szerencse kellett volna (nem egy utazó zoom), de így is nagyon örültem, hogy élőben is sikerült viszonylag közelről néhány vadon élő pézsmatulkot megpillantanunk a norvég Dovrefjell-Sunndalsfjella nemzeti parkban. Ez a faj innen is, és Alaszkából is kipusztult (kipusztították) már a 19. század végére, de a nagy és stabil grönlandi populációból ide sikerült visszatelepíteni. (Izlandra pl. nem sikerült…) Érdekessége, hogy tülkös szarvának alakja ellenére (olyan, mint egy kafferbivaly) nem a szarvasmarhákkal, hanem a kecskefélékkel áll rokonságban. Vastag barna bundája felül akár 50-60 centis fedőszőrökből áll, ami alul lelóg majdnem a patájáig. Ez alatt puha gyapjúszőrök tartják melegen, amire szüksége is van, ugyanis élőhelyén télen akár mínusz 40-50°C is lehet a hőmérséklet. Csoportosan élő állat, nyáron kisebb, télen nagyobb létszámú csordákban vándorol, a hideg és a ragadozók ellen fejüket kifelé fordítva falanxot alkotnak (a kicsinyekkel középen). Tavasz végén kb. 8,5 havi vemhesség után egyetlen borjút hoz világra, amit akár 2 éves koráig szoptat. A világ pézsmatulok állományát kb. 25-30.000 egyedre becsülik, ebből mindössze 200 él Norvégiában.
Zárvatermők > kétszikűek > rózsafélék > lápi tőzegeper (Comarum palustre)
Különleges, a tőzeges lápokhoz, láprétekhez kötődő évelő növényfaj. A Kárpát-medencében igen ritka, jégkorszaki (glaciális) reliktumfajnak számít, tőlünk északabbra egyre gyakoribbá válik. Általában 20-60 cm magasságú, kúszó gyöktörzse fásodó, szára kevéssé elágazó. Összetett levelei páratlanul szárnyaltak, jellemzően 5 (3-7) durván fűrészes szélű levélkéből állnak. Virágai jellegzetesek, csészelevelei hosszabbak a szirmoknál, mindkettő sötétbordó. A csészék termésérésig megmaradnak. A virág vacok része kidomborodó, az érett magok közvetlenül a termés felszínén vannak (1. kép), így tényleg kissé eperszerű, de belseje szivacsos, nem ehető.
Magyarországon a lápok vízszintingadozása (kiszáradása) és a globális felmelegedés egyaránt veszélyezteti, de a műtrágyázásra is igen érzékeny. Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100.000 Ft.